Gulyás Dénes jelenlegi zeneigazgató így búcsúzik tőle:
„Igen jól emlékeztem, amikor azon törtem a fejem, mikor ismertük meg egymást. Első éves voltam a Zeneakadémián, amikor ő diplomázott. Pár évvel később a zene, a színház, a koncertélet útvesztőiben találkoztunk. Gyors, zajos, élménydús és termékeny évek voltak ezek mindkettőnknek. Ha ő állt a karmesteri pultnál, mindig szárnyalás született abból. Aki az ő keze alatt énekelt, muzsikált, izgalmas biztonságban tudhatta magát. A pálya tűnhet útvesztőnek, de az előadás, a koncert, az ő keze alatt tiszta térkép volt. Hibátlanul kijelölt szépséges vidéken át vezető utakkal, szabályokat jelentő jelzésekkel, az örömöt jelentő célhoz. Tudom, hogy nincs művész, aki azért lett művész, mert felütötte a „Szakmák, pályák, hivatások” című könyvet, és bekötött szemmel bökött az egyik oldalra, éppen a művész címszóhoz, s gyorsan határozott; ha már ide böktem, akkor művész leszek. Művésszé olyan ember válik, akit vezet Valaki. Valamilyen elhatározás, valamilyen erő, valamilyen megmásíthatatlanság, és akarat, aminek ő „csak” szócsöve, s nem tehet mást, nem tud mást tenni, „csak” azt,amit az a Valaki akar, amire elhívta. És ebben a „csak”-ban van egy élet munkája, száz millió kottafeje, művészete, elhívatottsága, kétségei, meggyőződései, örömei, bánatai, elvárásai és beteljesülései. Jó lett volna, ha maradsz még Miklós, sokáig. Sajnálom, hogy nem maradhattál. Gondolunk rád sokan, és sokszor.”
Gulyás Dénes
Fotó: Operaház
